Dátum: 2023 június 1. (csütörtök) | Tünde

Szülők Akadémiája

Sokan egyengetik a sportoló gyerekek útját, hogy bajnokká vagy egyszerűen győzni akaró, sikerorientált felnőttekké váljanak.

Ha szorosabban a sport területét vesszük, akkor ez leszűkül az edző és a szülők (vagy tágabb értelemben a család) befolyásoló erejére. Valójában ebben a térben érik meg az a személyiség, itt történik a tanulás, fejlődés, ami szükséges az áhított eredményhez.

Ezért, ha jó eredményt akarunk, elengedhetetlen, hogy ezek a hatások tudatosak, akár kiszámítottan megfelelőek legyenek.

Az UTE Labdarugó Akadémia vezetése nagy gondot fordít arra, hogy sikerkereső, egészséges gyerekek formálódjanak a labdarúgásban, akik, ha akarnak, igazi bajnokká tudnak válni.

Ennek érdekében, olyan edző team dolgozik együtt (és ezt a szakmai vezetés tudatosan alakítja ennek megfelelően), ahol az edzők maguk is fejlődni akarnak és ebbe komoly munkát tesznek. Magától értetődő, hogy az edzők a sikeres munkájuk érdekében rengeteg szakmai továbbképzéseken vesznek részt, de az már kevésbé magától értetődő, hogy rendszeres havi konzultáció mellett havonta részt vesznek olyan pszichológiai képzésen, mentális tréningen, ami abban segíti őket, hogy pszichológiai szempontból is megfelelően bánjanak a rájuk bízott gyerekekkel. Hogy felismerjék a személyiségtípusukat, az annak megfelelő kommunikációt használják. Tanulnak konfliktus-kezelési stratégiákat, a sikerorientált és a kudarckerülő sportolókra jellemző viselkedésformákat, stb.

Mindez fél siker lenne, ha ebbe a folyamatba nem vonnánk be a szülőket is. Mert a szülő (nagypapa, keresztanya, stb) csak jót akar a gyerekének. Ám nem mindegy, hogy mi ez a jó és, hogy miként akarja. Nagyon sok szülő, csupa jó szándékból bíztatni, motiválni szeretné a gyerekét, ezért bekiabál az edzésen, meccsen az ellenfél játékosait keményen kiosztja, s ha a gyermeke nem szerepelt elég jól, mérkőzés után jól leszidja. Ég a gyerek arca a kudarctól és a szégyentől, és később a szülőnek is bűntudata van. Mit lehetne tenni? Ő, „csak” bajnokot akar a fiából nevelni. Lehet, hogy mégsem ide való a gyerekem? Vagy lehet, hogy az edző nem alkalmas? És, egyáltalán miért olyan szigorú vele, miért nem játszatja kezdősorban? Lehet, hogy most inkább a tanulásra kéne koncentrálni, aztán majd focizik is. Vajon miért zárkózott be a fiam, miért durcás velem, miért? Miért?

Rengeteg „miért” sűrűsödik össze gyakran a szülők gondolataiban és szívében. És, valljuk be, ezekre a kérdésekre ritkán kapnak érdemleges választ, nemigen van hová fordulni mindezzel. Az igényesebb szülők próbálnak keresni szakirodalmat, de leginkább egymás között beszélik meg a pálya szélén. Ez pedig gyakran a „vak vezet világtalant” helyzethez közelít.

Ennek okán indult el, most már két éve a Szülők Akadémiája program az UTE Labdarugó Akadémián dr. Kalamár Hajnalka pszichológus és Kabarcz Zoltán mentáltréner kezdeményezésére és vezetésével. Havonta egy alkalommal lehetőség van arra, hogy a szülők részt vegyenek a 1-1,5 órás műhelymunkán, ahol gyakorlati szemlélettel ezeket a felmerülő kérdéseket beszélik meg. Ennek a programnak, minden alkalommal van egy rövid interaktív előadás része, ami egy kiemelt témát dolgoz fel, és utána van lehetőség kérdéseket feltenni, beszélgetni, vagy egyéni konzultációs időpontot kérni a pszichológustól és a mentáltrénertől, vagy az aktuális előadótól.

A teljesség igénye nélkül néhány téma, amit feldolgozunk:

  • A fejlődő személyiség énképe. Mitől lesz az énkép pozitív?
  • Az önbizalom fontossága, szerepe, kialakulása és ennek erősítési technikái.
  • Milyen személyiségtípusokat ismerünk, és hogyan tudja a saját gyerekét és önmagát beazonosítani.
  • A sikerkereső és kudarckerülő személyiség
  • Konfliktuskezelési lehetőség a családban.
  • Pozitív kommunikáció a családban.
  • A „minden fejben dől el” szlogen valódi jelentése és gyakorlati használata.
  • A szülői nevelési attitűdök és ezek hatásai a sportoló gyerekre.
  • Az edző-szülő kapcsolat ereje.
  • A célok szerepe az életünk alakításában

Természetesen ezeket a témákat rugalmasan kezeljük, szívesen alakítjuk az edzők vagy a szülők aktuális igényeihez. Örömmel tapasztaltuk, hogy rövid idő alatt, igazi kemény mag alakult ki a Szülők Akadémiája programokon, és a szülők részéről tapasztalható lelkes és pozitív hozzáállás inspirálóan hat a munkánkra. Nagy örömmel dolgozunk ebben a közegben és azt reméljük, mi sem okozunk csalódást, pláne unalmas perceket.

A foglalkozások minden hónap első hétfőjén 17.00-kor kezdődnek.

Szeptemberben KIVÉTELESEN 18-án hétfőn, 17.00-kor:

  • témája: milyen a gyerekem személyiségtípusa, hogyan tudom beazonosítani és mit jelent ez a szülő-gyerek kapcsolat szempontjából?

Október 2-án hétfőn, 17.00-kor:

  • témája: különböző életszakaszok szocializációs feladata

Helyszín: 1046 Budapest Szilágyi út 30. 2. emelet