Dátum: 2018 október 23. (kedd) | Gyöngyi

Szülői Etikai Kódex

Köszönjük felelős együttműködésüket játékosaink nevelésében, eredményességében!

Az UTE szakembereiként tudatában vagyunk felelősségünknek, amikor a szülők ránk bízzák gyermekeik sportolói képességeinek fejlesztését. Ez számunkra azt is jelenti, hogy megbíznak bennünket közösségi és humánus értékek közvetítésével, képviseletével. Örömmel vállaljuk ezt, s legjobb tudásunk szerint igyekszünk megfelelni. A gyermekek személyiségének alakulása a sport területén is maximálisan függ a szülők és a szakemberek kívánatos együttműködésétől. Ugyanakkor mások a szerepeink, melyek kölcsönös tiszteletben tartása elengedhetetlen elérendő közös eredményeinkhez, sikereinkhez.

Hosszú évek tapasztalata, hogy az egyesület és a szülők kapcsolata jellemzően megfelelő, esetenként jó vagy kiváló, ám olykor akadnak kivételek. Ezek indokolják, hogy néhány alapvető szabályt írásban rögzítsünk, melyek betartását szükségesnek tartjuk.

Mindenekelőtt: az UTE-ban versenysport zajlik. Az élsport alapvetően különbözik az amatőr, hobbi- és tömegsporttól. Ami utóbbiakban elég illetve szabad, az esetünkben és nálunk valószínűleg kevés vagy akár tilos.

  • Elvárt, hogy a szurkolók, különösen pedig a szülők, hozzátartozók a mérkőzések alatt sportszerűen szurkoljanak, sportszerű viselkedésükkel folyamatosan példát mutassanak minden játékosnak, a többi szülőnek, s az ellenfél szurkolóinak is. Tartózkodjanak a játékvezetőt és asszisztenseit, a játékosokat, edzőket, bármely klubot vagy a szövetséget érintő személyeskedésektől.
  • Fontos, és ezért elvárt, hogy az edzések, mérkőzések előtt-közben-után ne tegyenek lelki terhet, aránytalan elvárást a gyermekekre. Hagyják őket önfeledten, felszabadultan, önállóan játszani. A játékukra vonatkozó értékelést bízzák az edzőkre.
  • A szülők -a lelkesítésen, buzdításon túl- a mérkőzéseken, edzéseken ne adjanak instrukciókat, utasításokat a gyermeknek! Ezzel a játékos figyelmét megosztják, fókuszát megzavarják, külső tényezőkre terelik, valamint kiszakíthatják saját gyermeküket az edző által felépített szakmai és csapatkoncepcióból. A nézőtérről érkező tanácsok jó szándéka nyilvánvaló, ám hatása, következménye mindig káros! Építő, támogató meglátásaikat, véleményüket kérjük, négyszemközt osszák meg a gyermekkel - mérkőzések után.
  • Kérjük a szülőket, hogy -amennyiben erre a helyszínen mód van- a mérkőzéseket ne a „kispad” oldalánál, a cserejátékosok, edzők mellett, hanem mindig a csapattal szemközti oldalon nézzék. Ez az irányelv az edzésekre is érvényes.
  • Szülők az öltözőben nem tartózkodhatnak.
  • A szülők az edzésen „csendes megfigyelőként” vesznek részt. Közben ne adjanak a pálya mellől utasításokat, tanácsokat a gyerekeknek. Ez kizárólag az illetékes szakmai stáb dolga és felelőssége.
  • Javasoljuk a szülőknek, hogy a gyermeket érintő bármely kérés, kérdés, probléma (tanulás, magatartás stb.) esetén forduljanak bizalommal az edzőkhöz, akik készségesen állnak rendelkezésükre.
  • Kérjük a szülőket, hogy a csapattal, edzővel, játékosokkal kapcsolatos esetleges észrevételeiket közvetlenül és négyszemközt kizárólag az edzőknek fogalmazzák meg.
  • Kérjük a szülőket, hogy az UTE és a gyermek kapcsolatát érintő döntésekről (iskolaváltás, költözés, átigazolási szándék, sportágváltás, szüneteltetés, futball abbahagyása stb.) elsők között tájékoztassák az edzőket is.
  • Az Egyesület minden önkéntes és önzetlen segítséget, támogatást köszönettel és hálával fogad. Természetes, hogy amennyiben a támogató szülő, gyermekének ez semmilyen kiváltságot, előnyt nem jelenthet.
  • Természetes, hogy a szülők egymás közötti kommunikációban ill. külső fórumokon az egyesület jó hírét öregbítik, azt képviselik. Szakmai vagy személyes meglátásokra, kérdésekre, kérésekre, javaslatokra folyamatosan megfelelő fórumot biztosítunk, beleértve a jobbító szándékú partneri kritikákat is. 

Partneri együttműködésüket előre és utólag is köszönjük: hajrá, UTE!

Játékosaink, edzőink és akadémiai dolgozóink Etikai és magatartási Kódexe Akadémiánkon hozzáférhető.